Szent Mónika Közösség
"Mit tehetünk mi édesanyák, hogy a gyermekeink ne veszítsék el a hitüket?"
Ezt a kérdést Madridban fogalmazták meg évekkel ezelőtt, és ez a mondat indította el a Szent Mónika Közösséget, amely egy nemzetközi imaközösséggé nőtte ki magát. Példaképnek Szent Mónikát, Szent Ágoston édesanyját választották, aki maga is sokat imádkozott istentelen életet élő fiáért, s akinek imái meghallgatásra találtak, s Ágoston először találkozott a Teremtő Istennel, majd a szolgája is lett.
Magyarországon 1992-ben alakult meg az első közösség, amelyet sok új követett, s ma már szinte minden nagyobb városban megtalálhatóak.
A közösség tagjai imáikkal támogatják a gyermekeket, fiatalokat, s vállalják, hogy a közösség imáját naponta elmondják.
A közösségnek bárki a tagja lehet, nemcsak édesanyák, hanem édesapák, illetve leendő szülők is, akik fontosnak tartják a gyermekekért mondott imákat.
Balatonkenesén a közösség vezetője Meyerné Annamária, akinek vezetésével havonta találkoznak a csoport tagjai.