Balatonkenese Római Katolikus Plébánia

  • a1.jpg
  • a2.jpg
  • a3.jpg
  • a4.jpg
  • a5.jpg
  • a6.jpg
  • a7.jpg
  • a8.jpg
  • a9.jpg
  • a10.jpg
  • a11.jpg
  • ba1.jpg
  • ba2.jpg
  • ba3.jpg
  • ba4.jpg
  • ba5.jpg
  • ba6.jpg
  • c1.jpg
  • c2.jpg
  • c3.jpg

FOLYTATNI KELL A LELKEK MENTÉSÉT

Új plébános a Balatonkenesei Katolikus Egyházközség élén

Medveczky Miklós atyával még Kenesére költözése előtt, veszprémi plébániáján találkoztunk, hogy bemutatkozhasson a Balatonkenesei Hírlap olvasói számára, és megtudjuk, hogyan tekint a jövőbe, a Veszprém/Kenese, nagyváros/kisváros különbségére most kezdődő kenesei szolgálatával kapcsolatban.

– Kenese sajátos hely, mert ott vannak a nővérek, akiket a megyéspüspök iktatott be egyházmegyei alapítású szerzetesi intézményként, hogy a ferences rend sajátos karizmáját követve értéket teremtsenek. Ez azonnal érzékelhető. Nagy öröm, hogy a nővérek a közösségért dolgoznak, jelenlétük nagy előny az egész településnek. Nagy szeretettel fogadtak, érdeklődéssel várom az együtt dolgozás lehetőségét.

– A rendház és a nővérek nagy kincs nekünk, balatonkeneseieknek. A Hírlapnak is rendszeresen írnak cikkeket, ezt Pál atya is tette.

– Amit Balázs Pál atya képviselt, én is szeretném folytatni.
miklos atya szHa választani lehet, a városokból mindenki a szebb helyekre, például a Balatonra vágyakozik. Az érzés számomra sem ismeretlen. A családomnak balatoni kötődése is van: egy kis ház Almádiban. Ott nőttem fel nyaranta, így ismerem Balatonkenesét és vidékét. Mindig ott haladtunk keresztül, nem ismeretlen helyre megyek. Óriási előny és ajándék a Balaton-part, a víz, a természet közelsége, ilyenben élni csodálatos dolog!
Megkaptam még Csajágot, Küngöst, Balatonfőkajárt és a hozzájuk tartozó részeket is. Ott voltam diakónus tizenkét éve. Balatonfőkajáron 2008. december 24-én prédikáltam. Így ismerem ezt a környéket is.

– Akkor szerintünk ez nem volt véletlen választás.

– Igen, szerintem sem az. A dispositiot mindig meg kell hagyni a főpásztornak, aki a Jóisten bölcsességével és a Szentlélekkel összhangban küldi a papot. Minket ily módon vezérelnek. A protestáns egyházban az egyháztestület, a gyülekezet választja a papot; a katolikus egyházban ez fölülről történik. Nem kell aggodalmaskodnunk, hová menjünk, mert oda megyünk, ahova a Szentlélek vezet. Ő pedig oda visz, ahol a legjobb!
Nagy reménnyel és várakozással tekintek elé. Már csak azért is, mert Veszprémben egy a város, habár akadnak különböző miséző helyek. Kenese mellé kaptam még hat települést. Ehhez logisztikára lesz szükség, a feladat bizonyos szempontból több, de én örülök, hogy májustól októberig, a főszezon időszakában a Balatonra sokan jönnek, például az akarattyai templom is megtelik. Ez csodálatos, hiszen Veszprémben azt tapasztaltam, a város nyáron kiürül, az amúgy is alacsony hívőszám még inkább fogyatkozik. Az emberek szabadságra mennek, sok esetben éppen a Balaton-partra.
Kicsit most búcsúzom a várostól, is. Itt voltam kispap, Veszprémben három dispositiot kaptam. Tizenegy év alatt voltam itt káplán, érseki titkár és plébános. Tíz év elég hamar eltelik egy ember életében, és nem elképzelhetetlen, hogy egy pap tíz-húsz-harminc évig van egy helyen. Pál atya is így volt Kenesén. Remélem, nekem is több adatik majd, mert a lelkipásztori terveket ki kell teljesíteni. Tovább kell folytatni a lelkek mentését – ami nagy feladat –, ehhez minden jóakaratú embernek csatlakoznia kell, vallási hovatartozástól függetlenül is. Olyan világban élünk, ahol tapintható a jó és a rossz gigászi küzdelme. Mindannyiunknak az a feladatunk, hogy a jó mellé álljunk.
A hit ajándék. Azt szoktam mondani, jobb ma egy hithű, elkötelezett ateista, mint egy langyos, félig elkötelezett keresztény; azzal együtt, hogy ateizmus eszméje egyébként megbukott. Aki úgy teszi a jót, hogy közben nincs meg a remény, ami egy hívő embernél igen. Itt örök távlatok vannak és síron túli élet, ami nem csak pár évtized… Közben látjuk a keresztények tömegeit, akik meg „nem hisznek”. A hit ajándék, de az emberi életben, a szeretetkapcsolatokban így erősödnünk és ez a lényeg.
Öröm van a szívemben, szeretettel várom a Balatonnál a helybelieket, a falvakban lakókat, nyaralókat, látogató vendégeket, turistákat. Felbecsülhetetlen érték a mai világban, ha megtelnek a templomok. A vírushelyzet után azt látjuk, hogy egyre kevesebben jönnek.

Kenesén, hála Istennek ez nem jellemző!

– Tele templomokban misézni fantasztikus dolog. Ennél csodálatosabb nincs egy pap számára. Remélem, jobban megismerve a települést jó kapcsolat lesz mindenkivel: a hívekkel, az Önkormányzattal, a református és más felekezetekkel. A kenesei nővérek jelenlétén kívül annak örülök, hogy Akarattyán a ferences testvéreknek nyaralójuk van. Felveszem a kapcsolatot velük is. Mindez érték és megnyugtató.

Hogyan talált rá a hivatására?

– Nem lehetőség, hanem megrendítő bizonyosság volt. Kispapi életem nem az egyházmegyében kezdődött, hanem a domonkos rendben. Budapestről származom, a plébánia a Thököly úti domonkos templom volt. Akkoriban világi papok voltak, hiszen a rend nem működhetett. Érdekességként említem, hogy a Thököly úti plébánia épülete a kommunizmus idején általános iskola volt és édesapám oda járt. Mellette volt a Sport mozi, ahová sok emlék köt: iskolai ünnepségeken ott szavaltam először. A vers közel állt hozzám.
A családunkban a hitélet nem volt kérdés. Egy lélegzetvétel sem telt el az Isten nélkül. Ez nem csak az én érdemem, hanem a szüleimé is. Hittanra jártam, ministráltam. Gyerekként nem akartam pap lenni. Legalábbis nem a ruha és a külsőségek vonzottak. Sőt, amikor nyáron Almádiba mentünk, és még működött a Margit kápolna, reggelenként erősen besütött a nap, sajnáltam az atyát, hogy hosszú öltözetben kell lennie. – Nyilvánvaló, hogy az ember keresi a helyét. Én 27 évesen kaptam a meghívást. A hit hallásból fakad. 1991-ben a Thököly úti templomban volt egy fiatal domonkos atya. Az ő prédikációi, ifjúsági alkalmai és hittanórái nagyon megragadtak. Miután jól megfontoltam, a domonkos rendbe kértem a felvételemet. 1998. október 12-én utaztam Sopronba, ott voltam novícius egy évet. Utána kiküldtek tanulni Franciaországba, Bordeaux-ban töltöttem két évet. Filozófiát és a nyelvet tanultam. Majd a rendfőnök Lengyelországba küldött. Elölről kellett kezdenem a lengyel nyelvvel, Debrecenben tanultam, a polonisztika szakon. Egy kis bányászfaluba kerültem, az ukrán határhoz, fél év után pedig Varsóba, ahol megkezdtem a stúdiumot – lengyelül. A fejem tele volt a franciával, a lengyelen átment az ógörög, a héber, a latin…
A második év végén letettem minden vizsgát, de végül nem lettem a rend tagja. Helyette kértem a felvételemet itt, a Veszprémi főegyházmegyében, Márfi Gyula érsek úrnál, akivel nagyon szép volt a találkozásunk. Az utcáról jöttem be, 2004 augusztusának elején. Éppen dél körül járt. Van hol ebédelned? – kérdezte. Mondom, nincs. Akkor gyere, együnk! Nem tudom, mi lesz az ebéd, de a fél húsomat megkapod. Ez nagy gesztus volt egy főpásztortól. 2004-ben kezdtem a főiskolát itt, Veszprémben. Gyönyörű időszak volt. Visszatért a francia kapcsolat: minden évben egy hónapot töltöttem Franciaországban. A francián kívül a lengyel volt a legfontosabb nyelv, mert a szentély tele volt lengyel önkéntesekkel. Visszaköszönt és hasznosult is a rendben eltöltött élet sok apró vonatkozása. A világegyház.
Tizenegy év után történt a pappá szentelésem, 2009. június 19-én. Benedek pápa éppen aznap nyitotta meg a papok évét: „Krisztus hűsége, a papok hűsége.” A Jóisten jelet mutatott.

– Ezek komoly jelentőséggel bírnak az élet bizonyos pontjain.

– Érdekességként mondom, hogy most, 2020-ban a liturgikus év napjai ugyanazok, mint tizenegy éve. A Jézus Szíve ünnepe most is június 19-re esett. Mindenki kap jelet. Nagy öröm, hogy ez megvalósulhat. A természetfeletti a természetesre épül. Ha az emberi természetet próbáljuk kibontani és megérteni, nem csak a fogyasztói társadalom szintjére zülleszteni magunkat, akkor meglátnánk. Ezzel együtt persze biztos sokan meglátják, megismerik.
Amikor 2001. szeptember 11-én leomlottak a tornyok Amerikában, New Yorkban, akkor éppen a tengerben fürödtem, az Atlanti-óceán innenső partján, Franciaországban. És még mondtuk is a testvérekkel, hogy ott van szemben Amerika.
A balatonkenesei hívek valóságos izgalomban várják Miklós atyát!
Az Isten mindig többet ad, mint amit kérünk. Az egyház nem tudja helyettesíteni a családot. A szülőknek kellene magukkal hozniuk a gyerekeket a templomba. Amit Krisztus mond, igaz. Amit az evangéliumban leírtak, igaz.

A híveknek is meg kell ismerniük és érteniük, hogy a kíváncsiságunkon túl az isteni bölcsesség megnyilatkozása sokkal fontosabb lehet számunkra, melyet az atya segítségével észrevehetünk.

Nagy Krisztina és Vasváry-Tóth Tibor

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Bezár