Húsvét Kapujában
Húsvét titkának megértéséhez először is közelítsük meg ezt a „kaput”. Erre készít fel minket Nagyböjt időszaka, amely Hamvazószerdától Nagycsütörtök estig, a szentmise kezdetéig tart. Nagyböjti zarándok utunkon a sok kisebb lépcsőfok megtétele után Virágvasárnap érünk először jelentős magaslatra, itt közelítjük meg a legérzékletesebben hitünk nagy titkát Urunk Szenvedésének vasárnapját, Krisztus minket üdvözítő, önkéntes kereszt halálát. A virágvasárnapi körmenet és barkaszentelés után megemlékezünk Jézus jeruzsálemi bevonulására, és Krisztus Urunk szenvedéstörténetét halljuk, a Passiót, amely elindít és vezet minket hitünk legnagyobb titkának drámája felé, Isten ingyenes szeretetének megértésére. A Passió közben átéljük mindazt, ami Krisztussal történt és kétségtelenül magunkra ismerünk a Szenvedéstörténet egy-egy résztvevőjében. Elszomorodunk és megdöbbenünk a nép állhatatlanságán, befolyásolhatóságán, hiszen ugyanazok, akik most, mint királyt ünneplik a szamárháton Jeruzsálembe vonuló Krisztust: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Mk 11, 9-10), öt nap múlva azt kiabálják, hogy: „Feszítsd meg őt!” (Mk 15,13)
Húsvét ünnepét legfőképpen a Nagyhét szertartásai vezetik be a szent liturgiában, amely az egész egyházi évben a legszebb, a leggazdagabb. A Szent Három Nap, a Sacrum Triduum Paschale: Nagycsütörtök este, a szentmise az Utolsó Vacsora Emlékére, Nagypénteken az Úr Szenvedésének Ünneplése, Nagyszombaton a Húsvéti Vigília szentmise.
Nagycsütörtökön az esti szentmisében már Húsvét kapuján belül vagyunk, az ünnepen, amelyen Jézus szeretetének legnagyobb jelét adva, elvégzi tanítványainak lábmosását, - a rabszolga munkáját -, a szolgáló szeretet megszívlelendő és követendő aktusát, megalapítja a szolgáló papság rendjét és bemutatja az első szentmisét, amelyben mindvégig velünk van, egészen a világ végezetéig. A szentmisében Nagyszombat vigíliáig nem szól a harang és a csengő, a népnyelv erre azt mondja, hogy „a harangok Rómába mentek”. De Jézus ekkor is velünk marad az Oltáriszentségben, - minden korszak minden emberével -, önmagát nyújtja nekünk a kenyér és bor színe alatt, ennél többet nem tehetett értünk… A papság titka itt feltárul, az isteni meghívás hatalmas ünnepe ez, hiszen a pap személyében maga Krisztus cselekszik. A pap eredendően Istennek lefoglalt személy, ez a lefoglaltság kizárólagos, hiszen Jézus beavatja az Ő életének titkába, a Szeretet Titkába, amely titkot és ajándékot minden felszentelt pap önmagában hordoz, de nem önmagáért, hanem azért a közösségért, akiket vezetni hivatott. Oltáriszentség és papi rend, egymásra utaló, egymást átjáró, egymást erősítő és mélységes titkot hordozó Istentől akart Valóság! A nagycsütörtöki szentmise végén nincs elbocsátás. A szentmise utáni oltárfosztás már a másnapi keresztútra és szertartásra készít fel minket. Nagyon ajánlott és megerősítő még szentmise után is a templomban maradni és imádkozni, elmélkedni az Oltáriszentség őrzési helyén, Jézussal, akinek elkezdődik küzdelme és megváltói szenvedése.
Nagypénteken az Úr szenvedését ünnepeljük, amelyben Krisztus önkéntes kereszt halála a szeretet vitathatatlanul legnagyobb tette elgondolkodtat és megragad minket. Krisztus szenvedése dicsőséges szenvedés, Krisztus halála dicsőséges halál, amely Isten gondviseléséből a lehető legnagyobb győzelmet és örömet készítette elő. A nagypénteki keresztút-járás még az előző hetekben elvégzetteknél is mélyebben érint minket, hiszen ez a nap Krisztus halálának napja. Ezen a napon nincs szentmise, mert nincs ún. áldozat liturgia, nincs átváltoztatás, tehát így a szentmise fő része nem történik meg. A nagypénteki szertartást ezért „csonka misének” nevezzük. A szertartás az ige liturgiájával kezdődik, majd a szent kereszt előtti hódolattal folytatódik, amelyben kifejezzük szeretetünket és fájdalmunkat Üdvözítőnk halálán, amelyet a mi bűneink okoztak. A szertartás következő része a szentáldozás. A szertartás után, ahogy Nagycsütörtökön is, lehetősége van mindenkinek a templomban a Szent Sír őrzésére, az Eucharisztia jelenlétében. Ez az imádságos együttlét az Úrral Nagyszombat vigíliájáig tart.
Nagyszombaton a Húsvéti Vigíliát ünnepeljük az egész egyházi év leggazdagabb, legszebb liturgiájában. A sötétedés után megkezdett vigília szentmise már húsvéti szentmise. Ha vannak jelen katekumenek-hittanulók, ebben az ünnepi szentmisében részesülnek a beavató szentségekben. A szentmise a templomon kívül tűzszenteléssel kezdődik. Erről a tűzről gyújtjuk meg a Húsvéti Gyertyát, amely Krisztus szimbólum. Ezután az asszisztencia és a hívek bevonulnak a sötét templomba, ahol csak gyertyák világítanak, majd a húsvéti örömének, az Exsultet következik, az Egyház gyönyörű öröméneke Krisztus győzelméről. Az igeliturgián átéljük a választott nép történetével az üdvtörténetet és egyre inkább örülünk Krisztus feltámadásának. A dicsőségre „megjönnek a harangok Rómából”. Ezután történik a keresztség liturgiája, a keresztségi fogadás megújítása, örülünk annak, hogy felnőtt, katekumen testvéreink is, - amennyiben jelen vannak, - Krisztusba öltözve, a szentségeket felvéve erősítik a közösséget. Fölzeng a régóta nélkülözött Alleluja lelket emelő, szívet örömmel betöltő, húsvéti gregorián dallama. Majd az Eucharisztia liturgiája következik, a lehető legnagyobb ünnepélyességgel. A szentáldozás után az asszisztencia az Oltáriszentséggel és a hívő néppel körmenetben kimegy az utcára, megmutatjuk a győzelmes Krisztust a világnak. Megerősödve, hittel, örömmel énekeljük az Isten örök szeretetét.
Ez a Szent Három Nap rövid liturgikus története, de ne felejtsük el, hogy ebben a három napos történetben a mi személyes részvételünk nélkülözhetetlen, hogy megértsük azt a gazdag örökséget, amelyet Szent Egyházunk ránk hagyott a Húsvéti Misztériumban. Szánjunk időt a liturgián való részvételre, engedjük, hogy Isten hasson ránk, a többit pedig kegyelem elvégzi. Tanuljuk meg élő hittel megközelíteni „Húsvét kapuját”, és ezen a kapun belépve, szemlélve a Legszentebbet, rácsodálkozni a szeretetnek arra a dimenziójára, amely a húsvéti titok által Isten örök titkáról beszél, amit csak azok a boldogok értenek meg, akik végig küzdik a szent 40 napot Jézussal, Jézusért. Akik rájönnek, hogy soha nem lehetnek elég jók, elég elkötelezettek csak önmagukban, akik rájönnek, hogy egyedül Jézussal tudunk igazán önmagunk lenni, akik hálásak Jézusnak a megváltás ajándékáért. Adja Isten, hogy egyre többen fedezzük fel az isteni szeretetnek azt az átformáló erejét, amiről Jézus húsvéti titka tanít minket. Áldott húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!
Medveczky Miklós
plébános