Balatonkenesei Katolikus Egyházközség

  • a1.jpg
  • a2.jpg
  • a3.jpg
  • a4.jpg
  • a5.jpg
  • a6.jpg
  • a7.jpg
  • a8.jpg
  • a9.jpg
  • a10.jpg
  • a11.jpg
  • ba1.jpg
  • ba2.jpg
  • ba3.jpg
  • ba4.jpg
  • ba5.jpg
  • ba6.jpg
  • c1.jpg
  • c2.jpg
  • c3.jpg

Hitoktatásról

Írásunk címzettjei nem a katekéták, akik a különféle korosztályok hitoktatását végzik az óvodától az érettségiig; de még azok a szakemberek sem, akik a katekéták oktatását és továbbképzését végzik a felsőoktatásban vagy a felnőttképzés sajátos intézményeiben, hanem a szülők, a keresztény emberek, illetve a civil társadalom tagjai, akiknek szeretnénk világos és közérthető képet rajzolni arról a sajátos tevékenységről, amit hitoktatásnak nevezünk.

Először is tudatosítanunk kell, hogy a hitoktatás lényegét tekintve minden más dologtól (tantárgytól) különbözik: tartalma természetfeletti eredetű, mert az isteni kinyilatkoztatásból származik. Ezzel szemben minden más oktatott dolog (tantárgy) tartalma természetes, vagyis evilági, legyen az humán, mint az irodalom, ének-zene, művészetek, stb., vagy természettudományos, mint a fizika, kémia, biológia, stb. Még a vallásismereti tárgyak is a természetes tárgyak körébe tartoznak, és nem nevezhetők hitoktatásnak, mert csupán a vallási jelenségek (kultúrák) leírását, tanrendszerük tartalmát, a művészetekre és az életvitelre gyakorolt hatását ismertetik, de csak mint az emberi (természetes) világ szép és értékes jelenségeit, és nem mint kinyilatkoztatott igazságot vagy közlést (mint ahogy részben nem is azok, mert a kereszténységen kívüli vallások többsége nem természetfeletti közlésen alapul, hanem evilági jelenségek misztifikálásán, hiedelmeken vagy filozófián).  -  Tehát a hitoktatás tartalmát tekintve mindezektől az oktatott témáktól lényegesen különbözik (melyek egyébként hasznosak és nagyon értékesek).

Viszont a járulékos elemekben gyakorlatilag nincs különbség. Járulékos elemeknek nevezzük a tartalom átadásának a módját, az ismertetést, a magyarázatot, a szemléltetést, a már ismert anyaghoz való hozzákapcsolást, az oktatási segédanyagok használatát, valamint az elsajátított ismeret ellenőrzését: szóban, írásban, életvitelben (gyakorlatban), és a félreértések javítását, vagy a hiányos ismeretek kiegészítését, stb.  - Meg kell jegyeznünk, hogy sokan azért nem értik meg a hitoktatás lényegét, mert a módszerek (vagyis a járulékos elemek) azonossága miatt elkerüli figyelmüket a tatalom egyedülálló sajátossága és fontossága.

A katolikus szülők amikor megkereszteltették gyermekeiket, akkor Istennek fogadták meg, hogy feltárják előttük hitünk mélységes titkait, amelynek a család keresztény szellemiségén túl a legfontosabb eszköze a hitoktatás. Jelenleg „tálcán kínálja fel” a társadalom az iskolás gyermekek számára a hitoktatást, elvileg ideális lehetőségeket biztosít ezzel keresztény hitünk és erkölcsi életünk befogadására és megélésére.

A törvényhozásnak nem illett kötelező hitoktatást bevezetnie, mert világnézetileg vegyes társadalomban élünk. Ezért az a megoldás született, hogy akiket nem akarnak hittanra íratni a szüleik, azoknak valamilyen etikai pótlékot biztosítson az iskola két okból: az egyik az, hogy jobb, etikusabb emberekké váljanak, a másik pedig az, hogy a nem hittanosok ne lyukas órával múlassák az időt, hiszen az iskolának arra is felügyeletet kellene biztosítania. Ezt az alternatív tárgyat  -  nagyon helytelenül  - erkölcstannak nevezik. Helyesebb lenne, és kevésbé megtévesztő, ha etikának hívnák. Az erkölcstan ugyanis az Isten és az ember viszonyából vezeti le az erkölcsi életet (ezért nevezzük a hittant hit- és erkölcstannak), míg az etika az emberi jelenségek szubjektív értelmezéséből indul ki, és logikus választ próbál adni cselekedetein helyességére.

Azok a szülők, akik jó szándékból, de a lényeges tartalom ismerete nélkül nem a hittanra íratták be gyermekeiket, lényegében ateista és materialista nevelésre bízták őket. Továbbá: óvatosan írjuk le, és bizonyára ők sem számoltak azzal, hogy valójában ezzel a tettükkel megtagadták hitüket, és elfordultak Istentől. Ha viszont ezt így nem gondolták végig, akkor bűnt ugyan nem követtek el, de keresztény hitükkel ellentétes állapotba kerültek gyermekeikkel együtt. Amint tudatosul bennük helytelen döntésük, változtatniuk kell. Minden tanév előtt újra lehetőséget biztosít a törvény a hitoktatásra való átjelentkezésre.  -  Ugye mennyi figyelmes segítség?! … Hát éljünk vele!

Vannak szülők, akik maguk se jutottak el a kereszténység hiteles megismerésére, s ezért nem is gondoltak arra, hogy gyermekeiket hittanra írassák be. Most viszont dönteniük kell: hit- és erkölcstanra, vagy az ezt pótló profán tárgyra írassák be gyermekeiket.  Számukra azt tudjuk mondani, hogy a hitoktatás még nem vallásgyakorlat, hanem ismerkedés egy olyan emberi perspektívával, amelyet egyetlen más tantárgy sem képes nyújtani. Azt javasoljuk, hogy adjanak esélyt gyermekeiknek, mely tudás képes bevilágítani emberi világunkat, és kaput nyit Istenre is; eleve ne zárják el gyermekeik elől ezt az egészen különleges látásmódot! Hogy azután ők maguk mit kezdenek vele, az már mindenkinek a szabad döntésétől függ.

A hit- és erkölcstan tanulása nem jelenti a vallásgyakorlás kötelezettségét. Ez a valóságban azt jelenti, hogy a hittanra beiratkozott gyermekeknek automatikusan nem kötelesek vasárnap templomba menni. A fenti két mondat lényeges szava a kötelezettség. A puszta kötelezettség azt jelentené, hogy akaratom ellenére olyan cselekedetre kényszerítenének, amit nem vallok magaménak, még nem értek, csak ismerkedek vele, és saját akaratomből nem vennék benne részt. Viszont hogy „bajom ne származzon belőle” engedek egy bizonyos felém irányuló kényszernek, pedig a magam jószántából nem tenném meg.  -  Szóval az ilyen kötelezettségről szó sem lehet, mert lényegesen ellenkezik Isten akaratával, az evangéliumokkal és az egyház küldetésével is. Templomba járni, ismerkedni a keresztény liturgiával csak szabad elhatározásból lehet, minden kényszer nélkül. Ugyanez vonatkozik a megkeresztelkedésre és a többi szentség vételére is.

Az egyház küldetése  -  a gyermekek és szüleik lelkiismereti szabadságának tiszteletben tartása mellett  -  a hittanórákon is egyetemes tanúságtétel a Jézus Krisztusban megszerzett üdvösség mellett. Ennek hiteles megjelenítése az a lényeges plusz, amelyben az ember felfedezheti életének mélyebb összefüggéseit és Végső Célját is. Ezért a katekétáknak elsősorban nem tanítóknak, hanem tanúknak kell lenniük, hogy a föltámadt Krisztusban elhozott személyes isteni ajándékokat képesek legyenek tanítványaik is átvenni.

Dr. Balázs Pál
 c.apát, plébános, főiskolai tanár

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Bezár